
VÍZ VILÁGNAPJA RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉS
2019. 03. 22-én, pénteken került sor a Zalakarosi Fürdő és a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által, a Víz Világnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázatának...

Összefogás a Balaton régió turizmusáért
Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezetője hangsúlyozta: a három látogatóhely nem konkurenciája egymásnak, együttműködésük a szinergián alapul. A Balaton nyugati régiójába érkező...

RAJZPÁLYÁZATOT HIRDET A ZALAKAROSI FÜRDŐ ÉS A MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA
Zalakaros, mint a világhírű gyógyvízéről ismertté vált turisztikai központ és fürdőváros a rajzpályázat témájául a vizet, mint központi motívumot jelölte meg.

CSAK EGY PILLANAT – vércukor méréssel az egészség útján
Az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés érdekében márciustól a gyógyfürdőbe látogató vendégek vércukorszintjét is megmérik Zalakaroson, közölte a fürdő vezérigazgatója.

ZALAKAROS AZ ÉLVONALBAN
Zalakaros az egyik legkedveltebb úti cél hazánkban, derült ki az ország turizmusát összefoglaló M1 híradásból. Sokan többször is jártak már nálunk és elmondásuk szerint a város hangulata, a...

A városi fürdő igazi élményt kínál minden korosztálynak
A több mint fél évszázados szakmai tapasztalat és az elkötelezettség a magyar fürdőkultúra hagyományainak a megőrzésére és továbbfejlesztésére garanciát jelent a vendégek magas színvonalú...

ÚJÉVKÖSZÖNTŐ EBÉD ZALAKAROSON
Az eseményen köszöntőt mondott Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

ELINDULTAK A PROBONO SZENIOR REKREÁCIÓS NAPOK
Az első szenior rekreációs nap 2019. január 9-én volt a Zalakarosi Fürdőn, ahova több, mint 160 fő érkezett.

Gyógyító érintések masszázs Zalakaroson
A 15 perces masszázs a testre, mint egészre hat, javítja a keringést, fellazítja feszes, kötött izmokat, enyhíti a fájdalmat.A 15 perces masszázs a testre, mint egészre hat, javítja a keringést,...

A GYÓGYHELLYÉ ÉS GYÓGYFÜRDŐVÉ NYILVÁNÍTÁS ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPELTE ZALAKAROS
Nagy öröm volt számunkra a Karácsony közeledtével, hogy ilyen jeles évfordulót ünnepelhettünk! Köszönjük minden kedves meghívott vendégünknek, hogy megtiszteltek bennünket megjelenésükkel, a fürdő...

JÓ TUDNI… a gyógycentrum felújításról!
Munkatársaink célja, hogy a munkálatok alatt is folyamatosan biztosítani tudjuk vendégeink kényelmét, és hamarosan egy ötcsillagos fürdőrészt adhassunk át.