Betöltés...
Főoldal » Hírek » Összefogás a Balaton régió turizmusáért
Összefogás a Balaton régió turizmusáért
2019. 03. 13.

Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezetője hangsúlyozta: a három látogatóhely nem konkurenciája egymásnak, együttműködésük a szinergián alapul. A Balaton nyugati régiójába érkező turistákat olyan kiemelkedő minőségű szolgáltatással kell ellátni, amelyre mindhárom szereplő önállóan is képes. Ez a megállapodás még magasabb színvonalra emeli a szabadidő eltöltését a régióba érkező turisták számára. Pálinkás Róbert hozzátette: a Helikon Kastélymúzeum az ország leglátogatottabb kastélya, amelynek a látogatószáma folyamatosan növekszik, a tavalyi évben 230 ezer látogatót fogadott.

Szabadics Zoltán, a Zobori Élménypark tulajdonosa kiemelte a turisztikai szereplők közötti összefogás fontosságát, mint közös érdeket. Az együttműködés a mindennapjaink része, beleértve az emberi kapcsolatokat, a családot és az üzleti életet is. A Holnapocska Tábor alapítójaként hangsúlyozta, hogy a társadalmi felelősségvállalás és egyéb jótékonyság terén már évek óta kiváló a szakmai kapcsolat a felek között. Magyarország legfontosabb turisztikai régiója a Balaton és környéke, amely vendégforgalom és árbevétel szempontjából is meghatározó. Ha még több hasonló összefogás valósulna meg az egész régiót illetően, abból a megyék és az ország is előnyt kovácsolhat. Ami a megállapodást illeti, mindhárom helyen 20%-os kedvezményre jogosító kupont kapnak a családok, amely a másik két partnernél érvényesíthető a belépőjegy árából.

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a Zalakarosi Fürdő kiemelkedő évet zárt 2018-ban. Zalakaros lett a Balaton régió legnépszerűbb települése a belföldi vendégek körében, a régió vendégéjszakáinak számát tekintve Hévíz és Balatonfüred után a harmadik helyre zárkózott fel, továbbá az Év Fürdője 2018. közönségszavazáson második helyezést ért el. A társaság elkészítette a következő hét év stratégiai tervét, amelyben kiemelt jelentőséget kapott a turisztikai partnerekkel való közös gondolkodás, s amelytől a fürdő újabb kimagasló eredményeket vár. Ami a szakmai kooperációt illeti, korábban stratégiai-szakmai megállapodás született a Sárvári Gyógyfürdő Kft.-vel, ehhez a jövőben csatlakozik a Büki Gyógyfürdő Zrt. is, valamint kiváló kapcsolatot ápolnak a Magyar Fürdőszövetséggel is. Cziráki László elmondta, a turizmus területén három különböző profilú, saját szakterületén kiemelkedően teljesítő szervezet együttműködése jön most létre. A kultúra, a kalandozás élménye, az egészségtudatos életmód egymást erősítő hatással bírhat, és ez példa értékű összefogás a Balaton régió és egyben Magyarország turizmusáért is. A vezérigazgató hangsúlyozta: bíznak abban, hogy ennek eredményeként fontos és elismert szereplői lesznek az országmarketingnek és még több figyelmet, támogatást kaphatnak a Balaton régió turisztikai szereplői. Ez minden itt élő és itt dolgozó ember érdeke!