Betöltés...
Főoldal » Hírek » EGYÜTT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETÉVEL
EGYÜTT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETÉVEL
2019. 08. 07.

A stratégiai együttműködésre vonatkozó megállapodást Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója, valamint Kardos Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsai Városi Egyesületének elnöke írták alá.

Cziráki László elmondta, a Zalakarosi Fürdő egyik legfontosabb célkitűzése a létesítmény akadálymentesítése, amelyben kéri az egyesület szakmai segítségét. A megállapodás aláírását megelőzte egy közös helyszínbejárás, ahol szakmai feljegyzés készült. Az erre irányuló fejlesztést az egyesület javaslatai alapján fürdő lépésről-lépésre kívánja megvalósítani, annak érdekében, hogy minél több vendég igénybe tudja venni szolgáltatásait. A megállapodáshoz egy kedvezményrendszer is párosulni fog, amely szerint a régióból a mozgáskorlátozottak egyesületének minden tagja kedvező feltételekkel válthat belépőjegyet és veheti igénybe a fürdő szolgáltatásait.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy minden fejlesztésénél, tervezésnél, kivitelezésnél, figyelembe veszik az egyesület javaslatait, így a jelenleg zajló Szauna világ építésénél is kiemelten kezelik az akadálymentesítés fontosságát.

Kardos Ferenc elnök elmondta, szervezetük számos egyéb fogyatékkal élő egyesülettel ápol szoros kapcsolatot, így régiós szinten kölcsönösen segítik egymás munkáját. A Zalakarosi Fürdő Zrt. mellett Zalakaros Város Önkormányzatával is megállapodást kötött a helyi csoport működésének támogatására vonatkozóan. A háromszereplős összefogás a vállalati szféra, a civil szervezetek és a település együttes munkája során testesül meg.

A Zalakarosi Fürdő nagy hangsúlyt fordít a szakmai és civil szervezetekkel történő együttműködésre, így gyógyfürdőként és a térség meghatározó egészségügyi intézményeként a tevékenységével szoros összefüggésben lévő regionális mozgáskorlátozattak egyesületével való együttműködést stratégiai fontosságúnak tartja.